Bernáth J. Alex

Környezeti nevelés a művészet eszközeivel (Land Art)

A tanulmány a környezeti nevelés egyik lehetséges útjával, a Land Art módszerével ismertet meg. A leginkább tájművészetként vagy zöld művészetként fordítható módszer összekapcsolja a környezeti nevelést és a művészi tájformáló tevékenységet. A Land Art effektíven és hatékonyan vizualizál gondolatokat és problémafelvetéseket a lakott, civilizációs térben, környezetnevelési óráit azonban legszívesebben a „civilizálatlan” természetbe viszi ki, mert vizsgálódásának ez az igazi, mélyből táplálkozó helyszíne. Teszi ezt azért, mert az ember ősi, élettani tapasztalása, hogy a természetben kapjuk a legmélyebb érzelmi töltésű élményeket, amelyek segítségével eljuthatunk a mindennapi problémaforrásoktól a transzcendens erőforrásokig.

Bevezető

„A képzőművészeti nevelésnek mindmáig nem akadt Kodálya…”² De vajon a környezeti nevelésnek van-e? Márpedig nyilvánvaló: miként a művészeti, úgy a környezeti nevelést sem felnőttkorban, hanem minél fiatalabb korban kell elkezdeni, amikor az érzékenységet fiókaként hordjuk a tenyerünkön. Hosszú távon ez biztosíthatja, hogy a mai közgondolkodást uraló „környezeti rehabilitáció” elfogadottsága helyett a megelőzés mentalitása kerüljön előtérbe. Az ezt előmozdító szemléletformáláshoz a vizuális, illetve művészeti nevelést is hívhatjuk eszközül, amely a teljes ember kibontakozásának szerves részeként manifesztálódik a modern társadalmakban.

1. kép: Sárkép. Labanc Györgyi vezetésével készítették a pedagógusok a Természetes Életmód Alapítvány akkreditált továbbképzésén. Land Art-gyakorlat, Agostyán, Ágoston-liget, 2003

Különböző felmérések igazolják, hogy a közvetlen és távolabbi környezetünkről szerzett információink forrása ma már nyolcvan százalékot is meghaladóan képi természetű. Nem kell merésznek lenni, hogy ebből a tényből levonjunk egy megközelítően helytálló következtetést: e masszív tömegű bejövő vizuális információ nagymértékben meghatározza egy adott területre levetített kimenő, azaz gyakorlati ténykedés minőségét is.

A hétköznapok nagy fokú képi telítettsége feltételezi, hogy az ökológiai és környezeti gondok mellett ma már általánosan jelen van a vizuálisan szennyezett környezet problémája is. Ezt a dinamikusan terjedő jelenséget nevezhetjük a kor nyelvezetén vizuális stressznek, amely újabb kihívásokat támaszt jövőképünk elé, mivel a világunkat jellemző vizuális hegemónia meghatározza értelmi és érzelmi életünket, viselkedésünket, egyszóval a világhoz való viszonyunkat.

A fentebb említett input vizuális információ hatásait és irányát nagymértékben befolyásolja, hogy milyen tapasztalati és érzelmi alapot kapnak a gyerekek és a fiatalok például a környezeti nevelés eszközeivel. Ahhoz, hogy ez az útmutatás sikeres és hatékony legyen, a kor nyelvezetén megszólaló innovatív módszerek, interdiszciplináris módszertanok megjelenése és alkalmazása vált időszerűvé, alkalmazkodva ahhoz a gyorsuló ritmushoz, amely a mai emberek kommunikációs érintkezését és az ismeretátadás technikáját jellemzi.

Az új, illetve megújuló oktatási és szemléletformálási módszerek karizmatikusan nevesítődnek e felgyorsult folyamatban, amikor is a statikus és zárt rendszerű tudásátadás egyre inkább kinyílik, és helyet ad az élmény alapú, dinamikus oktatásnak, nevelésnek, vagyis a nyitott tanulási folyamatnak.

Például a mai tanítást jellemző ismeret-központúság fő sodrában megtalálható környezetnevelési zöld szigetek az oktatási reformokat magukban hordozó új módszereknek is szintézisteremtő helyszínei. Nem véletlen a Zöld óvoda-program és az Erdei iskola országos elterjedése, ezek ökofalvakba (élőfalvakba) helyezett, tanterepi-tanösvényi gyakorlatokkal is összekötött, környezetnevelési tematikájának növekvő népszerűsége vagy ugyanígy a köz- és felsőoktatás mind intenzívebb együttműködése a reprezentáns fenntarthatósági helyszínekkel. E minták meghonosításában és hatékony terjesztésében fontos szerepet tölt be többek között az Agostyán melletti, ágoston-ligeti Természetes Életmód Alapítvány⁴ (TÉA) fenntartható falumodellje vagy a gömörszőlősi Fenntartható Falumodell a miskolci Ökológiai Intézet Fenntartható Fejlődésért Alapítványának⁵ támogatásával.

Az élethosszig tartó tanulás gondolatának és a fenntarthatóság eszmekörének összekapcsolása és meghirdetése is az oktatás mielőbbi modernizációját feltételezi hazánkban. E reform mindenki számára kinyithatná a tudás szentélyének portálját, s biztosíthatná, hogy ne kizárólagosan az intézményi rendszer, hanem a korhatár nélküli, személyes tudás vagy nem tudás legyen a kulcs, amely nyitja vagy zárja az egyén számára a tanulási lehetőség kapuját.

Az újszerű tudásátadás eredményeihez tartoznak például a Magyar Természettudományi Múzeum interdiszciplináris háttérrel létrehozott interaktív kiállításai vagy az országosan megvalósuló, egyre növekvő számú ökológiai tanösvények. E sikerek is egyfajta új eredményességről adnak szemléletes és jövőbe mutató példát a környezeti nevelés és a fenntarthatósági szemlélet formálása terén.

A szemléletváltoztató, reform jellegű nyitás fő sodrába tartozik a Mindentudás Egyetemének nagy ívű, tudományos ismeretterjesztést szolgáló előadás-sorozata is, amelynek széles társadalmi sikeréhez a kor információs technikái is nagymértékben hozzájárulnak. E program is a híd építésére vállalkozott a gyorsuló ütemben növekvő tudományos eredmények és a mindennapi ember műveltsége között.

Ez idő szerint olyan nevelési, oktatási és szemléletformálási technikák alakulnak ki, amelyek lehetővé teszik az új pedagógiai módszerek elindulását és elterjedését. A környezeti oktatás és nevelés esetében jó ritmusú modernizáció indult el egy előremutató jövőkép zöld ösvényén. Történt ez azért is, mert a társadalomnak érzékeny és időszerű válaszokat kellett és kell megfogalmaznia korunk egyre szofisztikáltabb környezeti kihívásaira. Ez pedig emeli azon elvárások tétjét, miszerint az általunk teremtett élettérben felnövő új nemzedéknek biztos szemű és határozott kezű útmutatást kell adni.

A tolsztoji idézetbe a tárgy szó kortüneti szinonimájaként máris befészkelte magát a Föld… De mielőtt e gondolat ijedelmet keltene az emberben (amire időnként akár már okunk is lehetne…), észre kell vennünk, hogy a nevelés és oktatás palettáján egyre erőteljesebben rajzolja ki helyét a holisztikus gondolkodás (az osztatlan egész világ látásmódja), amelynek egyik fontos elemző és kifejezési eszköze: a művészet. És mint köztudott, a művészet legfőbb célja az emberi érzékenység gazdagítása. Érzékenységet helyezni az eltárgyiasult világunkkal szembeni serpenyőbe, hogy az egyensúlyt megtaláljuk a fenntarthatóság földi mérlegén.

2. kép: Noé bárkája. Labanc Györgyi vezetésével a Természetes Életmód Alapítvány akkreditált továbbképzésén készítették a pedagógusok Agostyán, Ágoston-ligeten. Land Art-gyakorlat, 2003.

Ugyanis miközben bolygónkon a törzsfejlődés mentén történő emberi evolúció már minden bizonnyal befejeződött, a természeti környezet nagymértékben és felgyorsulva változik az emberi faj beavatkozásával és irányításával. A fiatalok környezeti nevelése ezért szembesül azzal a sürgető feladattal, hogy csak a természet és környezet iránti érzékenység fejlesztése adhat korai védettséget és esélyt a technikai és fogyasztói erők formálta, általánosan ható kommerciális eszményekkel szemben, hogy azok ne tudják már gyermekkorban eltompítani a felelősség érzését földi létünk alapjai iránt. Így válhat a gyerekek környezeti kultúrájának kialakuló minősége egyúttal a társadalmi morál kérdésévé is.

Amilyen a ma iskolája, olyan a jövő társadalma. Mert hiszen látjuk: akkor születik szépség a környezeti kultúrában, ha előbb megszületik a magatartásban és az etikus jellemben. Ehhez természetesen szükség van a szuggesztív pedagógusra, aki hitelesen és élményszerűen tudja átadni a tudást, amely révén kialakul a környezeti gondolkodás és nyelvezet. Ezúton válik idejekorán alapvető értékké és cselekvő habitussá a felismerés: a világ ránk van bízva!

E szemlélet közvetítésére és átadására természetesen gazdag információs terepet nyújtanak a vizuális tömegkommunikációs eszközök. Ugyanakkor igaz, hogy az élményszerűség virtuális tere nem lehet a természeti agorákon megvalósuló tapasztalat- és ismeretszerzés versenytársa. Míg az előbbi esetében tétlen befogadó, az utóbbiban tevékeny résztvevő a gyerek. A statikus virtualitás nem veheti fel a versenyt a beláttató meggyőzéssel.

A mai kor gyermeke arra fogékony, ami számára egyedi, érdekes és legfőképpen: gazdagon vizualizált. Ilyen a világunk, ilyenné alakítottuk, és valószínű, egyre inkább ilyenné válik. És mivel a gyerekek szocializációs hátterében nem mindig egyértelmű vagy azonos szintű a vizuális kultúra és a művészetek jelenléte, a közoktatás kiemelt felelőssége és feladata, hogy az első önkifejezésektől az alkotófolyamatig eljutó vizuális nevelés során biztosítsa a gyerekek korszerű látásmódjának kialakítását. A környezeti nevelésben is csak a tartalmat kereső, kiművelt látásra fókuszáló nevelés vezethet el a problémaérzékenységhez és az ebből kicsírázó felelős cselekvőkészséghez.

Ki a szabadba!… Akár metaforikus szlogenje is lehetne a megújulást célzó módszertani reformelképzeléseknek. Hiszen az arisztotelészi „sétálva tanulni” máris dinamikusan működő platformot teremtett magának a környezeti nevelés változatos színterein. E helyszíneken már kreatívan artikulálódik a pedagógiai felismerés: a fiatalok figyelmének a felesleges dolgokról való eltereléséhez a figyelem felkeltésén keresztül vezet az út.

Lám, a művészet allegorikus szerepének megértése érzékenységet keres. Az ehhez vezető út igényli az empátiát és az ősi ösztöneinkből eredő intuitív bátorságot. Ezt igényli a Land Art is, mivel erősen hagyatkozik az ember természetes megnyilvánulásaira, archaikus percepciós képességünk felfedezésére és használatára, valamint metaforikus gondolkodásunk szabadságára. E tulajdonságok ébredése általában egyenesen arányos hétköznapi életvitelünk tempójának mérséklésével. A Land Art művészete és környezetnevelési módszere feltételezi a hétköznapi rohanás lassítását, a ritmusváltást, hogy a feladatok erőterébe kerülve hatékonyan és maradandóan éljük meg a Land Art gyakorlatait.

3. kép: Elvett tér. Bernáth J. Alex előadását követő Land Art-gyakorlat pedagógusokkal a Természetes Életmód Alapítvány akkreditált továbbképzésén. Neszmély, 2005.

A Land Art történeti háttere és jelene

Visszatekintve az időbe, az emberiség ősi tevékenysége, hogy a természeti környezetet megváltoztató, de a tájjal harmonizáló különböző formákat és alakzatokat hozzon létre. A Land Art távoli előzményei például azok az árkok ásásával, többnyire kultikus és csillagászati célból létrehozott óriási méretű, ősrégi indián rajzok, amelyeket a közép-amerikai, perui Nazca-fennsíkon találtak, vagy a földhányással emelt ázsiai kurgánok az orosz sztyeppéken a törtelem előtti időkből. De idesorolhatók az őskori dél-angliai tumulusok és a népvándorlás kori magyarországi kunhalmok is, amelyek keletkezésüket tekintve ősi sírhelyek. E múlthoz nevesíti magát még a menhir és a dolmen, ezek a kőkorszaki, illetve prehisztorikus robosztus kőkonstrukciók vagy a megalitikus építmények, mint a franciaországi gránitcsoport Carnac mellett, valamint a megközelítőleg négyezer éves angliai Stonehenge is.

4. kép: Elképzelt tengerszint. Bernáth J. Alex előadását követő Land Art-gyakorlat a résztvevőkkel, a magyarkúti tájépítész ökotáborban. Magyarkút, 2006.

A Land Art (jelentése: tájművészet) nem általánosan ismert és használt kifejezési forma, mint a rajz vagy a festészet, de természet iránti elkötelezettsége révén egyre karizmatikusabban keresi helyét a környezeti nevelés és oktatás palettáján. Ez némiképpen indokolná, hogy a Land Art kifejezést szó szerinti fordítása helyett inkább a zöld művészet terminológiával határozzuk meg a környezeti nevelés számára. Ugyanis amióta a Land Art létrejött, alapgondolata a természetre irányuló figyelem erősítése és a környezet általános állapotával kapcsolatos aggodalom kifejezése.

A Land Art születését ugyan 1967 Amerikájába teszi a hivatalos művészettörténet, ám ehhez a megállapításhoz jó, ha ismerjük Walter Gropius, a Bauhaus pedagógus építészének gondolatait 1930-ból, amikor is az ókori városok függőkertjei nyomán egyfajta „zöld építészetről”, valójában urbánus Land Artról álmodozott: „A lapos tetőkön a növényekkel beültetett tetőkert alkalmas arra, hogy a természetet bevonjuk a nagyváros kősivatagába. A jövő városai repülőgépről nézve hatalmas kert látványát fogják nyújtani. A házépítés miatt elveszett zöldterületet a lapos tetők kertjei adják vissza.” Azért, hogy ennek a víziónak csak szigetei és töredékei valósultak meg eddig a világ nagyvárosaiban, nyilván nem Gropius vagy éppen a Land Art környezeti gondolatiságában, elkötelezettségében volt/van a hiba.

A Land Art újszerű szerepvállalását korunk környezeti nevelésében éppen az indokolja, hogy vizuális hatékonysága révén a természetre irányuló figyelem erősítésének hatásos eszköze lehet. Ugyanis a természettel együttműködve kommunikál, s mindezt egyfajta „játszani is engedd” poétika bensőségével, a kreatív gondolattársítások bátorságával teszi. Talán nem túl nagy merészség feltételezni, hogy a Land Art, az iskolák követelményrendszerében egyre erősödő környezetnevelési paradigmaváltásnak is hatékony és alkalmas eszközévé válhat.

Mivel e kifejezési forma kommunikációs helyszíne a természet, így közlésmódjának nyelvezete is a természet „eszköztárát” hívja segítségül. Ennél megbízhatóbb kiindulási alapról nem is álmodhatna egy elkötelezett, környezeti neveléssel foglalkozó pedagógus. Akkor mi lehet az oka annak, hogy aggodalom és ismeretlenség tartja távol e kitűnő szemléletformálási módszert a környezeti neveléstől? Talán, mert korábban a Land Artot is bevonták a művészet klasszikus és opálos bájával, akaratlanul is manifesztálva ezzel a köz számára való hozzáférhetetlenség, elérhetetlenség mítoszát? Nos, korunk már megadta erre a választ! Ugyanis a művészet hagyományos jelrendszere a múlt század hatvanas éveitől napjainkig végtelenül kitágult azáltal, hogy minden rendű és rangú anyagot és folyamatot magába fogadott. Kinyíltak a művészetek határai, eszköztáruk globalizálódott. Ekképpen a széles társadalmi rétegek számára is közhasznúvá s így felhasználhatóvá váltak e kifejezési eszközök. (Gondoljunk csak a reklámiparban ma már sokrétűen alkalmazott művészeti nyelvezetre.)

A Land Art közhasznúsága pedig ma világosan és aktuálisan artikulálja helyét, szerepét a természettel és környezetünkkel kapcsolatos attitűdök alakításában.

5. kép: Betekintő madár. Déri Andrea vezetésével készítették a pedagógusok a Természetes Életmód Alapítvány akkreditált továbbképzésén, a neszmélyi Duna-parton. Land Art-gyakorlat, Neszmély, 2003

Az urbánus Land Art mint környezeti szemléletformálási módszer

Az urbánus Land Art alkalmazásának helyszíne a civilizációs tér, az emberi környezet, amelyről Gropiust idézve már tettünk említést. E kifejezési formának látványos és önmagáért beszélő megnyilvánulásai közé tartozik például a párizsi mintára létrehozott budapesti Duna-plázs, ahol a rakpart lezárásával két hétre megvalósult az urbanizációs lét humanizálására tett kísérlet. A helyszín meglátogatása során a felnőttek és a gyerekek tapasztalati hátterébe beépülő élmény – zöld sétány, sárga homokföveny, a nyugágyakban napozó emberek és árnyékadó fák, játszókertek, kulturális műsorok, mindez a csend, víz és nyugalom védelmében a nagyváros közepén – valószínűsíthetően fontos nyomot hagy. Úgy is mondhatnánk: civilizációs zöld nyomot hagy. Ösvényt az elinduláshoz, akképpen mintha a Duna-plázs adna mintát Göteborgnak, ami még nem lenne probléma, ahol az ottani villamossínek szürke betonközét befüvesítették. Így nemcsak szebb és zöldebb, hanem halkabb is lett a város az ott élők véleménye szerint. (Igaz, e skandináv országban az „allemansrätt”⁶ törvénye szerint az állampolgári jog része „másnak a külterületén átmenni, tartózkodni, fürödni stb.”, csak mindent változatlanul kell hagyni. E jog sok évtizedes megléte a svédek elkötelezett és felelős környezeti viselkedéskultúrájának világos mutatója. Ugyanakkor e szemlélet kialakulásának legfőbb bázisa – a széles körű szemléletformálás mellett – az a humán elv, amely szerint a nyilvánosság a legjobb környezet- és természetvédelem.) A fenntarthatóság eszméjét a belátás és az etika felől lehet megközelíteni.

6. kép: Tíz méter humanizált élettér. Bernáth J. Alex előadását követő Land Art-gyakorlat pedagógusokkal a Természetes Életmód Alapítvány akkreditált továbbképzésén. Neszmély, 2005

Ezért is válhatott figyelemfelkeltő és szimbolikus erejűvé az, amikor európai uniós csatlakozásunkkor a Szabadság híd teljes felületét gyeptéglával borították be, zöldellő sétánnyá változtatva a hidat. Ez esetben egy társadalmi, civil igény bátor megfogalmazása jutott kifejezésre: másképpen is lehetne élni életterünkben és felelősebben gondolkodni közvetlen környezetünkről. Ez a talán gyerekesnek tűnő, Land Art inspirálta ötlet felnőtt cselekedetté vált. Az urbánus környezeti szemléletformálás allegorikus példája lett a híd.

Mert valós a probléma: a zsúfolt városi térben élő ember és az őt körülvevő, szorongató urbanizált környezet, annak szennyezett levegője, valamint az élettér minőségét hatékonyan maga alá gyűrő rohanás és stressz egyre hangosabban kiált a városi környezeti nevelés reform erejű modernizációja után. Mert amilyen a ma környezeti szemléletformálása, olyan minőségű életteret fog létrehozni a jövő urbánus társadalma. (Ez a problémakör felvetheti annak az érzékeny szociálantropológiai kérdésnek a vizsgálatát is, hogy a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben országszerte felépített, nagy kiterjedésű panellakótelepek környezeti és építészeti falanszterében felnőtt és széles társadalmi keresztmetszetet képező generációt miképpen formálta, látásvilágukat miként befolyásolta az említett élettér és környezeti indíttatás?)

A Land Art gyakorlati módszerei⁷

Ugyan a Land Art effektíven és hatékonyan vizualizál gondolatokat és problémafelvetéseket a lakott, civilizációs térben, de környezetnevelési óráit legszívesebben mégis a „civilizálatlan” természetbe viszi ki, mert vizsgálódásának ez az igazi, gyökérmélyből táplálkozó helyszíne. Teszi ezt azért, mert az ember ősi, élettani tapasztalása, hogy a természetben kapjuk a legmélyebb érzelmi töltésű élményeket, amelyek segítségével eljuthatunk a mindennapi problémaforrásoktól a transzcendens erőforrásokig.

A Land Art alkalmazásakor meghatározó szempont, hogy a terepen meglelt matériából jöjjön létre a vizuális kommunikáció az ember és a természet között, mivel alkotás formájában a helyszínen marad ez az anyag. A természetben talált növényi anyagok szín- és formavilága rendkívül plasztikus geometriai ábragyakorlatokat kínál. Egyszerű és mégis látványos a földközeli ágak vonalvezetéséből adódó, folyamatosan egymás mögé illesztett „levél- és indakígyó”, illetve egy kőlapra kirakott kanyargó folyómeder felülnézetből.

Nem kevésbé élményadó a gombák támadásainak kitett, különböző méretű falevelek indákra vagy lekopaszított vesszőkre felaggatott sora, amelyeket ha kissé ellenfénybe fordítunk és így átsüt rajtuk a napfény, pompás térábrákat, térhálókat, „levéltérképeket” láthatunk, lévén mindegyik hiteles képi fantázia, látványélmény a természet és élőlényeinek átalakító képességéről.

7. kép: Levélláva. Bernáth J. Alex előadását követő Land Art-gyakorlat pedagógusokkal a Természetes Életmód Alapítvány akkreditált továbbképzésén. Budapest, Városliget, 2004

A természetben található vakondtúrások, állatok ásta lyukak és kisebb földkiemelkedések, dombocskák, megannyi játékos installációra lehetőséget adó, építkezős helyek a Land Art számára. E földhalmok köré és fölé, színes „levélvulkánhamu” teríthető szét. A kitörő láva imitálása a földobott száraz avarral nemcsak kreatív játék a gyerekek számára, hanem egyben kiváló alkalom a pedagógusnak e természeti folyamat szemléletes elmagyarázására. Digitális kamerával megörökítve a gyakorlatot, később látványos és tanulságos képek nézhetők vissza a számítógépen. Ez a csoportosan megtekintett és elemzett virtuális visszajátszás effektív eszköz lehet a gyakorlatok során tanultak tudatosításában.

Erdős terület melletti vagy ahhoz közeli tisztásokon az elszáradt, letört ágak és vesszők első látásra jelentéktelennek tűnő, szétszórt darabjai egységet formáló, esztétikus látványt nyújthatnak például egy földön összerakott, nagyméretű ágfészek képében. Vagy éppen hazai madaraink fészektípusai alkothatók meg ekképpen egy sorban, majd ágacskákból a hozzájuk tartozó madarak „anatómiai váza” jeleníthető meg fölöttük, „tollat” pedig az erdő leveleiből rakhatunk rájuk. E feladatban az absztrakt látás és a manuális kézügyesség alak- és formagyakorlatai mellett lehetőség nyílik a fajra jellemző jegyek és a hozzájuk köthető biológiai leírások, adatok élményszerű ismertetésére.

Természetesen a Land Art-gyakorlatokhoz felhasználhatók a fogyasztói társadalom által termelt szintetikus és egyéb „feleslegességek” is. Ezt jól illusztrálja a budapesti Városligetben tartott tanterepi gyakorlat, amikor is arra kértem a TÉA akkreditált környezetnevelési továbbképzésén részt vevő pedagóguscsoportot, hogy egy adott zöld területen gyűjtsék össze az ott fellelhető hulladékot. Ezt követően a várakozásainkat messze meghaladó mennyiségű, halomba gyűjtött „installációs anyagot” „gyümölcsként”, spárgára kötve kellett egy fára felfüggeszteni. Az így létrehozott Land Art-alkotás címe: 300 m˛-en található civilizációs gyümölcs. A mű persze nagyon hatásos lett. A szegény fán lengedezett lyukas gatya, fém sörösdoboz, női bugyi, rossz férficipő, sorstalan műanyag palackok dicstelen tömege és sok más elhajított „bagatell”… Természetesen dokumentáltuk, azaz lefényképeztük a kész látványt, hisz a Land Art egy tűnékeny varázslat, ezt látványosan igazolta is a következő esemény. Másnap délután arról értesíthettem a pedagóguscsoportot, hogy átalakult a mű. Az összes elérhető „gyümölcs” a fa alatt hevert! A társadalomkritika tehát hatott. De csak olyan „mélységben”, hogy a szemétszégyen ne látszódjon. A fűben már maradhatott, ott már nem „látszott”. Így is tud kommunikálni a Land Art, így is lehet szólni a természet és a környezet elkötelezett megbecsüléséért.

Improvizálni kell? Igen! Asszociálni kell? Igen! De mindezt bátran, a kérdést felvető és választ is kereső ember kíváncsiságával. Mert ez a művészeti módszer így kérdez, kommunikál és nevel. Ha nem születik is mindig válasz a kérdésre, attól még az alkotás dokumentál és összegez. Ekképpen tesz kísérletet a társadalmi párbeszédre az általa fontosnak tartott jelenségekről.

A Land Art munkamódszerét hűen fejezi ki az angol nyelv egyik kifejezése, a ’serendipity’⁸, amelynek jelentése: ’képesség értékes dolgok találására ott, ahol kevéssé valószínű’. E megfogalmazás jól tükrözi, hogy a munka módszere lehet egy kereső, vándorló túra, amikor is a csoport időnként megállapodik egy ingergazdag helyszínen. De lehet úgy is, hogy egy jól bevált, ökológiailag magas kreativitású (gazdag vegetáció és tájkultúra jelenléte) terepre térnek vissza időszakosan. Ezeken a helyszíneken hatékonyan lehet gyakorolni a már korábban kipróbált „látvány- és párbeszédbarát” megoldásokat: a különböző organikus matériák forma- és színkultúráját, alaki szimbolikáját, a fantázia és az asszociációk nyomán születő szabadívű gondolattársításokat. Lehet arra is késztetni a gyakorló csapat tagjait, hogy kisebb csoportokban vagy éppenséggel individuálisan vizualizáljanak és valósítsanak meg egy bizonyos gondolat köré kitűzött feladatot. Például olyan, természet alkotta formák fotografálása, amelyek a megszokottól eltérő alakzatokat ábrázolnak, jelenítenek meg. Ezek a gyakorlatok a percepciós képességet (érzékelés, észlelés) szólítják meg, és az alkotó látás fejlesztése mellett az absztrakt látás kialakulását segítik elő. A Land Art és eszköztára nagyon alkalmas kifejezési forma abból a szempontból is, hogy a mondanivaló igényes esztétikai megjelenítést kapjon. Így könnyebben válik közkinccsé a gondolat is.

Ősszel, tanévkezdés idején a növényzet színgazdagsága a fantáziafestés hihetetlen aranybányája. Az ilyenkor könnyen fellelhető bogyók, gubók, tobozok, magok és a különböző fajtájú, formájú levelek a terepen jól ragaszthatók ágra, fatörzsre, sziklára: formai, alaki, képi gyakorlásképpen. A helyszínen pedig a lisztből-vízből vagy keményítőből-vízből kikeverhető ősi és organikus ragasztószert, a csirizt használhatjuk. A csiriz természetes alapanyag, így lemosódik és lebomlik egy kiadós eső után. Ezzel a kitűnő anyaggal, már ami a Land Art igényeit illeti, remekül rögzíthetők például egy sziklán a levelekből összeállított ammoniták spiráljai vagy egy fatörzs derekát körülölelő, levelekből képzett színöv, szivárványöv, akár több rétegben és színben egymás fölé csirizelve.

8. kép: Szárazulat-vizesedés kompozíció. Déri Andrea vezetésével készítették a pedagógusok a Természetes Életmód Alapítvány akkreditált továbbképzésén, a neszmélyi Duna-parton. Land Art-gyakorlat, Neszmély, 2003

A tél alatt a csupasz fák konstrukciói vagy éppen a hó és a szikár táj bizarr vagy absztrakt elemei adhatnak gyakorlatokra inspiráló, alkotói impulzusokat. Például hólabdák és jéglapok téli „gyümölcseivel” díszíthetjük fel a kisebb bokrok, fák ágait. Itt említendők a jégbe karcolt vagy a hólepelbe rajzolt képi ábrák és formák, amelyek ha nem kerülnek dokumentálásra (például mobiltelefonnal lefotózva s akár MMS-ben is elküldve), akkor olvadáskor az idő örök tengerébe folynak megőrizetlenül.

A gyakorlatok fontos pedagógiai szempontja az is, hogy a korai életszakaszban elkezdett, technológiai-információs gyakorlatok egy felhasználóbarát, de tudatos mentalitás kialakítására teremtenek lehetőséget a kor rafinált technikáival szemben.

A téli időszak lehetőségeihez tartozik, hogy természetes alapú, lemosódó festékekkel hófestéseket és tájábrajelöléseket valósíthatunk meg a havon, a havas tájon. Például megfesthető a csupasz, téli álmát alvó fa alatt a hó, a „lehullott” almák piros foltjaival. Vagy éppen a földön összekotort hóval kirajzolható egy ház alaprajza – egyfajta negatív hószobrászatként – s egy elképzelt, „én így szeretnék lakni” felülnézeti lakásterv, amelyet száraz ágakból, avarból, valamint hószobrászattal lehet „berendezni”. (Avarágy, levélszőnyeg, hóasztal, hózsámoly, vesszőablak, ágajtó, hókemence, a benne süthető, hóból formált pékfantáziákkal, hogy csak párat említsünk a lehetséges „enteriőr” alternatívái közül.)

9. kép: Negatív kapcsolatkeresés. Bernáth J. Alex előadását követő Land Art-gyakorlat pedagógusokkal a Természetes Életmód Alapítvány akkreditált továbbképzésén. Agostyán, Ágoston-liget, 2005

A szimbolikus jelekkel, ábrákkal, sajátos formakultúrával a gyerekek mintegy „belakják” a foglalkozásra használt terep és tájkultúra egy-egy szegmensét. Úgy is mondhatjuk: alkalmilag így otthonossá vagy éppen otthonukká válik a természeti élettér. A Land Art erről is szól: a környezet jelekkel való értelmezéséről és tudatosításáról. E kreatív úton szembesülnek és éreznek rá a gyerekek a tudatos és ösztönös: játék-munka kapcsolatra. A játékuk így a valóság egyfajta modellje lesz. És ha a játék modellálja a tartalmat is, amely netán még a társadalmi célokkal is megegyezik, akkor éri el a környezeti nevelés és oktatás a leginkább óhajtott célját: szemléletet formál.

És máris itt a tavasz! Bőséges a tavaszi virágözön, így annak veszélyeztetése nélkül is fel lehet használni a növényeket a célból, hogy játékos vagy éppen felelős gondolatokat nevesítsünk a természet alapanyagaival. Ilyenkor kerülhet sor az allergiát kiváltó növények meghatározására és a védettek mélyen bevésődő tiszteletének ismertetésére is. Land Art-gyakorlatként fűből, mezei virágokból, levelekből készült tájkép és állatábrák növényi kollázsait lehet kirakni és azt fényképen megőrizni.

A vízpartok kavicsaival, kagylóival különböző formák és képi ötletek tárháza valósítható meg kőképek formájában. A parti iszapba rajzolt, préselt „őslénynyomok” lenyomatai gipsszel kiöntve megörökíthetők a helyszínen, mintegy ősrégészeti, leletmentő alapgyakorlat részeként. (A gipsz, mivel eredetileg kristályos ásvány, nem károsítja a természetet.)

10. kép: Kőkép. Labanc Györgyi vezetésével az erdei iskolában készítették a gyerekek. Land Art-gyakorlat, Agostyán, Ágoston-liget, 2003

Az utóbbi években a klímaváltozás tüneteit hordozó, rövid tavaszok után hirtelen jön a nyár, amikor is tobzódik a természet, és az élet igenlésének fortissimóját kínálja. A természet is ekkor a legnyitottabb a párbeszédre az emberrel, és talán ilyenkor fogalmazódnak meg legérzékletesebben a Land Art módszerű gyakorlatok.

Gondoljunk csak a víz közeli helyek homokjában a szárazulatok és vizesedések ellenpárjainak tudatos létrehozásával megjelenített, plasztikus tónusábrákra. Az így megkomponált foltokba, pozitív-negatív formák építhetők-süllyeszthetők a fövenyen. E játékos tájszobrászat a geometriai alakzatok építésével és elrendezésével alkalmat ad a térlátás, tértagolás gyakorlására.

Kép és terep

A Land Arttal megvalósuló alkotás tünékeny varázslat, mivel az örökkön változó természetben születik. A gyakorlatok végeztével a munkák sorsukra hagyatva maradnak a környezetükben, átadva őket az időjárás és az évszakok formáló erőinek. A természet az, amely „befejezi” a művet. Azonban ez a folyamat egy újabb izgalmas feladat lehetőségét teremti meg a gyerekek, az alkotók számára, mivel követhetővé válik, ahogyan a természet saját nyelvén újrafogalmazza e „civilizációs jeleket és formákat”. Ezúton kaphatunk választ arra a jelenségre is, hogy a növényi vegetáció önszántából sohasem vesz fel geometrikus alakzatokat.

Erről az átalakulási folyamatról állapotkövető monitoring készíthető például fotózással, így a mű átalakulásában megörökítődik a természeti körforgás eleme is. A különböző táji terepeken megvalósított Land Art-alkotások és a helyszínek akár GPS-szel is meghatározhatóak a gyakorlat befejeztével, majd e tájolási adat segítségével újra felkereshetők, hozzájárulva így az orientációs készség fejlesztéséhez is. (GPS – Global Position System – műholdas pozícióbemérés, amely technika ma már a mobiltelefonokba is beépült.)

Dokumentálás és képi dosszié

A Land Art munkamódszerével tehát szorosan összefügg a vizuális dokumentálás. Egy Land Art-alkotás, amely természetéhez híven a helyszínen marad, csak akkor őrződik meg és kap hosszabb távra üzenetközvetítő szerepet, ha dokumentálják, mivel ki van téve a természet átalakító erőinek. Ezért csak a képi médiák – fotó, videó vagy film – őrizhetik meg azt eredeti látványában, tartósan. Ezáltal a kép üzenetközvetítő szerepet kap, az alkotás részese és láncszeme lesz.

A fentiek megvalósulásához ma már jó kiindulási alapnak tekinthetjük az iskolai számítógépek, a digitális fényképezőgépek vagy éppen a mobiltelefonokba épített kamerák általánosnak mondható elterjedtségét. A terepen készült fotográfiai dokumentálások letölthetők a számítógépbe, és a monitoron nézett csoportos elemzés (szín- és formakultúra, tartalom és gondolatiság, kreativitás és eredetiség) után az alkotások személyre szólóan is kinyomtathatók.

A természet által alkotott és a gyerekek révén felfedezett, megörökített látványok, valamint az elkészített Land Art-alkotások fotózása nemcsak elősegíti a képi komponálás készségének a kialakulását, hanem létrejön egy képi tár is a későbbi elemzésekhez. Márpedig e csoportos, környezeti szemléletformáló műhelyek azon túl, hogy kreatívan fejlesztik az esztétikai látásmódot és a képalkotási képességet, hatékonyan és élményszerűen tárják fel a mondanivaló megfogalmazásának technikáit is a gyakorlatok és elemzések alatt.

Itt szükséges megemlíteni, hogy a műszaki ismeretek hiánya ma már nem gátolja a gyerekeket a fényképezésben, mivel a mai gépek, sőt a mobiltelefonok is „mindent tudnak”, ami egy átlagos fotó elkészítéséhez szükséges. Amire viszont hangsúlyt kell helyezni a fiatalok esetében, az a pontos megfigyelésre való törekvés erősítése, valamint egyfajta kreatív türelem megidézése érdeklődésük felkeltésével. Annak belátására kell bírni a gyerekeket, hogy a természet nem siet, és minél előbb ismerjék fel: a természettel való eredményes és fenntartható együttműködés feltétele a természet elkötelezett tisztelete.

11. kép: Megkövesedett nyom. Labanc Györgyi vezetésével az erdei iskolában készítették a gyerekek. Land Art-gyakorlat. Agostyán, Ágoston-liget, 2003

A folyamatosan megörökített Land Art-gyakorlatok és a bővülő képi dosszié (képi CD-tár) bármikor elemezhető válik akár egyénileg is. Az anyagát mindenki saját maga tárolhatja, rendszerezheti, építheti, kinyomtathatja. A videokamerával való dokumentálás pedig lehetővé teszi, hogy akár az egész alkotófolyamatot elemezhessük és végigkövethessük a felvételen. E dokumentálásokkal egy évekig épülő Land Art-anyag jön létre, és megteremtődik a lehetőség, hogy a jól sikerült gyakorlatok megjelenjenek az intézmény falain és tablóin kiállítási vagy szemléltetőanyagként. A közös kiállítások a helyi kiállításokra épülő vélemény- és tapasztalatcserével vagy akár a hazai és külföldi intézmények közötti interaktív kép- és gondolatváltással – a csoportos felelősség érzését erősítve – utat nyitnak a szélesebb horizontú környezeti kommunikációhoz. Mert egy jó gyakorlat, egy sikeres eredmény kommunikálni, dialógust kezdeményezni „akar” a környezetével, így teremtve lehetőséget a változtatásra. Ily módon válhat a Land Art figyelemfelkeltő, társadalmi kommunikációt erősítő eszközzé, újabb módszerré a környezeti nevelés és párbeszéd társadalmi kiterjesztésében.

A szerző köszönetet mond Déri Andreának, aki elsőként figyelt fel a Land Art gyakorlati lehetőségeire a honi környezeti nevelésben, és Labanc Györgyinek, aki tevékenysége révén rámutatott e fenti kezdeményezésre, így ötletadó inspirációival elindította e tanulmány létrejöttét.

Irodalom